Pro-Team Nonprofit Kft.

Üdvözöljük honlapunkon!

Évtizedes munkatapasztalat, üzleti sikerek, korrekt piaci magatartás, stabil foglalkoztatotti létszám. Ez jellemzi a több, mint egy évtized alatt kisvállalkozásból országosan is jegyzett nagyvállalattá fejlődött Pro – Team Nonprofit Kft.-t. A szüntelenül változó gazdasági környezetben a jogi keretek is gyökeresen megváltoztak. Feladatunk és küldetésünk, hogy ebben a változékony környezetben is hűek maradjunk eredeti célunkhoz, a megváltozott munkaképességű embertársaink foglalkoztatásához.

Büszkén ígérhetem, hogy a korábban elkezdett szakmai és társadalmi munkánkat sokkal hatékonyabban folytatjuk. Az eddig elért termelői és szolgáltatói sikereinket a tőlünk megszokottak szerint növeljük, gyarapítjuk, mert továbbra is azt valljuk, hogy cégünk eredményei a munkatársaink eredményei is. Hisszük, hogy jövőnk, az üzleti partnereink mind magasabb színvonalú kiszolgálásában és a folyamatos fejlődésben rejlik.

Küldetésünk mottója:

„A befogadó társadalom alapja a diszkrimináció-mentességgel párosuló pozitív cselekvés”

Kerekes András
Igazgató

Központi Irodánk

Legnagyobb munkaadók megyénként 2015-ben

Telephelyeink

Cégünk országszerte több mint 60 telephelyen foglakoztatat megváltozott munkaképességű dolgozókat.

Elérhetőségeink:

© Pro-Team Nonprofit Kft.